2015. március 15., vasárnap

A Szigetközpeca találkozó

Nemrég két éves lett Szigetközi Pecás által alapított Szigetközpeca nevű zárt csoportunk, ezért felvetettük az ötletet, hogy mi lenne ha ennek örömére rendeznénk egy csoport találkozót.
Sajnos olyan időpont nem létezik ami mindenkinek jó lett volna ezért sokan nem tudtak eljönni de remélhetőleg nem ez volt az utolsó ilyen összejövetelünk.
A helyszín szinte a találkozó előtti órákban meg lett még változtatva de különösebb gondot nem okozott, oda talált mindenki a záráshoz.


Ezen a délutánon ellepték a legyező horgászok a zárást, azért nagy tömegekre nem kell gondolni, szerintem olyan tizenöten lehettünk amikor mindenki ott volt.
Jó hangulatban telt el a délután, többen is segítetek a dobásokat  illetően, amit szeretnék  megköszöni még egyszer mindenkinek.



Miután szembesítettek a hibáimmal és megmutatták hogyan tudom ezeket kiküszöbölni, utána már egész jól ment, néha egy-egy jól sikerült hosszabb dobásnál ugrálni tudtam volna örömömben de nem akartam, hogy hülyének nézzenek így maradt a vigyorgás, az ugrálást inkább hanyagoltam.
Azt viszont sajnálom, hogy nem nagyon tudtam beszélgetni a többiekkel mert csak dobtam és dobtam és dobtam, élveztem, hogy jól megy a dobás, aztán meg csak azt vettem észre, hogy egyre többen jönnek már oda hozzám elköszönni.


Mire besötétedett már csak heten maradtunk, a tűz mellett szalonsasütéssel és beszélgetéssel folytatódott a találkozó és ekkor került horogra a nap egyetlen  hala is.



 Összegezve, nagyon jól éreztem magam és sokat tanultam dobás téren is, remélem még sokszor meg lesz ismételve ez a találkozó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése